Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

XI. Géderlaki Falunapok

2010.08.22

Kalocsai Néplap 2010.08. 14.

Színes programból válogathattak 

Kép

 

Augusztus 7-én szombaton rendezte meg Géderlak község önkormányzata immáron X I. alkalommal a falunapot. A szervezést már több éve Kiss Lászlóné, Annának – a helyi Faluház vezetőjének – adták kezébe, aki a különböző korosztályok igényeihez igazodva igyekezett minél színesebb programot összeállítani.

Sajnos a magas vízállás miatt a horgászverseny elmaradt, de a leleményes géderi férfiak kis csoportja kugliversenyt szervezett helyette. 10 órakor a Millenniumi Emlékparkban, az ünnepélyes megnyitó keretében Bodócz László éneke és Sill László polgármester köszöntő beszéde után a Géderlaki Hagyományőrző Népi Együttes műsorát tekinthette meg a nagyérdemű.

Míg javában készültek a remek ételek a bográcsokban és ínycsiklandó illatok terjengtek a levegőben, addig a gyerekek sem unatkoztak. Ugrálóvár, csúszdás légvár és Játékkuckó várta őket, különböző ügyességi feladatokkal és arcfestéssel.

Délután 2 órától éjszakába nyúlóan válogathattak a folyamatos programból az érdeklődők.....

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.